2010. július 30., péntek

Fénytanulmány

Ezeket a képeket eredetileg iskolai feladatra készítettem. A sulinak azóta már vége, de most úgy gondoltam, megér annyit ez a fotósorozat, hogy feltöltsem ide.
A feladat anno a következő volt: kellett keresni egy objektumot (lehetőleg épületet), amit aztán különböző napszakokban és időjárási viszonyok között le kellett fényképezni, úgy, hogy a beállítás ne változzon (az állványomat nem is tudtam használni néhány hónapig, mert az erkélyünkön állt lerögzítve), és nagy hangsúlyt kellett fektetni az égre is.
Az eredmény lentebb látható. Nincs kész, és már nem is lesz, de ami megvan belőle, azt most megosztom az olvasókkal.
(Tanács: a képeket érdemes letölteni számítógépre, és diavetítéssel végignézni őket.)










5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, főleg így, sorban, egymás után nézve...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ezek főleg egymás mellett/alatt működnek.
    Örülök, ha tetszik.

    VálaszTörlés
  3. lejön az ég a városba.
    ez jó megnyitás.

    lala

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, bár megnyitásnak azért nem nevezném (a nyitó a méhkeréki volt).
    Amúgy látom, gyűlnek az olvasók.

    VálaszTörlés